Ilyen-olyan kritikák egy egyetértőtől

Üdv!
Most néztem meg a honlapotokat, majdnem mindent elolvastam. Én is ehhez a többséghez tartozom, amit ti képviseltek. Egy-két dolog nem tetszett, az első az igazi baloldal linkje. Minek raktok ki ilyet? Így persze, hogy belétek tudnak kötni, hogy komcsik vagytok. Nah az a honlap egyébként annyira szánalmas, mint a kuruc.info. Nem tudom egyébként ez a Wittner Máriás dolog mennyire igaz, hogy neki köze lett volna a nyilasokhoz, vagy ártatlan emberek felkoncolásához. Biztos voltak ilyen dolgok is, de ez ugyanolyan, mint a tüntetéskor a rendőrattack, nem lehet mindenkit végigellenőrizni, igazoltatni. Nem kell lenni rosszkor rossz helyen, bár ez azért persze más, mert itt emberek haltak meg. Szerintem minden forradalomnak, felkelésnek vannak fekete foltjai amit jó ha ismernek az emberekcsak ez az '56 mégis más, sok ember van aki harcolt és segítette a felkelőket és azok akik még élnek biztos nagyon rosszul esne nekik, ha ilyenekkel hoznátok őket szóba és ezzel bemocskolva hőstetteiket. Jah még valami, a fasiszta szót és a neonáci,náci szót ne keverjétek össze. A fasizmus alapjában véve nem antiszemita,rasszista csak kommunista ellenes, akkor lett a fasizmus antiszemita csak Olaszországban amikor német nyomásra elkezdték bevezetni a zsidó törvényeket. Egyébként tényleg tetszik a honlapotok és az, hogy ez ellen tesztek valamit!Engem is rohadtul idegesít, hogy ezek a "hazafiak" mindent megtesznek a nép és a nemzet nevében, így szentesítve az eszközöket a célért(BKV bus kerekének leengedése, Combino villamos elé beállnak, magánszemélyek autóiból barrikádot csinálnak vagy fölgyújtják, stb...). Tisztelettel: Maxwell
u.i.: az Index-es szerkesztők jó arcok, őket ne bántsátok!:)

Iván Krisztián bocsánatkérése


"Tisztelt Szerkesztőség!


A felvetésükre válaszolva, azt már megbántam hogy a melegeket megdobáltam tojással, ugyanis ők csak az ütközőpont voltak ebben a helyzetben a főváros vezetősége, és az ezt a vezetőséget leváltani kivánók között. Helyettük Demszky Gábor polgármester úrnak és brigádjának járt volna a tojászápor. Éppen ezen okból kifolyólag a melegektől ezúton is elnézést kérek.
A tavalyi év eseményeinek nem voltam részese, éppen ezért ezek miatt nem tudok bocsánatot kérni

Mindezek ellenére sok sikert kivánok az önök mozgalmához is, hiszem hogy nemes szándék vezérli önöket, habár a világról alkotott nézeteink különbözőek.

Üdvözlettel: Iván Krisztián"

Partizaninfo: Aki nem tudná, a Partizaninfo felajánlotta Iván krisztiánnak -tekintetttel fiatal korára-, hogy amennyiben hajlandó bocsánatot kérni tetteiért, úgy intézkedünk, hogy eltávolítsák a róla szóló beszámolót a "Felfedett szélsőségesek"-et bemutató oldalról. A bocsánatkérést tudomásul vettük, remélhetőleg a fitalember nem kerül többet összeütközésbe békés emberekkel.
A cikk ügyében intézkedtünk.