A náci és a fodrász

Helló partizánok!

Először is gratulálni szeretnék az oldalhoz, nagyon ötletes és hasznos!!!
Másodszor pedig el szeretném mesélni a tapasztalataimat.
Kiss Petrát ismerem személyesen, mivel abba az anygalföldi fodrászüzletbe jár, amelyikben én is dolgozom.
Nemrég a Budaházi tárgyalása napján nagy hangon épp azt ecsetelte nekem, hogy ő is ott volt és kinek miket szólogatott be.
Egyébként megemlítette, hogy egy Szdsz-es honlapon keresik őt beazonosítás céljából, mert a M. Gárdával szokott felvonulni...
Ezután rákerestem és találtam meg a Partizáninfót. Bár nem tudom, mi közötök van az Szdsz-hez, szerintem ezt csak Petra feltételezi...
Azt is mondta, hogy neki az ideje és a pénze is megvan rá, hogy nem olyan puszipajtás simlis, hanem rendes ügyvédet fogadjon és az összes büdös cigányt feljelentse, aki őt megkeresi. Na itt bújt ki a szög a zsákból, ettől fél ő. Merthogy ő köztudottan cigányozik, meg is mondta a tárgyaláson is, hogy ezek a bevádorlók nem magyarok és Indiában a helyük.
Én igazából szóhoz sem jutottam csak jobb híján bólogattam, hallgattam a fröcsögését és bár az én férjem is erősen jobboldali, neki is volt több botlása is, azért ezt a mérhetetlen gyűlöletet és elvakultságot már én is nevetségesnek és veszélyesnek tartom. Remélem többet nem jön hozzám...

Partizaninfo: Szdsz? Honnét veszik ezt?

Szarka posta

Partizánok! Nem lepődtem meg rajta, hogy hajlamosak vagytok a csúsztatásra - nehéz isegy ilyen ideológiát szalonképessé tenni anélkül - de a hazudozástszemélyemmel kapcsolatban most már befejezhetnétek. Sohasem írtam "dicsőgárdaalapításról". Hívő emberként feltételezem a jót: talán nem olvastátok acikkemet. Tegyétek meg! És linkeljétek be a körözési fotómhoz, legyetekszívesek. Csak a tisztánlátás végett. Köszönettel: Szarka Ágota

Partizaninfo: Küldje el a linkjét, kedves!
Egyébként nem áll körözés alatt. Nem óhajtjuk sem bántani, sem adatait közzétenni. Csak nem árt tudnia a népnek, hogy kiknek köszönheti a szándékosan szinten tartott forró hangulatot...

cowboy sír

Tisztelt PartizánInfo!
A napokban a kuruc.infót olvasgatva(gyakran teszem hiszen a net legkitűnőbb humorforrása)
egy midnen eddiginél guszustalanabb cikken akadt meg a szemem. A címe: Olvasó: elpatkolt a buzi cowboy, Heath Ledger.
Az eseményről én is értesültem egy hölgy ismerősöm számolt be róla pár nappal ezelőtt(neki egyik személyes kedvence volt).
Engem akkor annyira nem rázott meg, mert nem ismertem a színész filmjeit, munkásságát. De ezt a cikket olvasva egyszerűen
elfogott a hányinger. Ennyire gusztustalannak és embertelennek még énsem gondoltam a portált és olvasóit (bár meggyőződésesen
antifasiszta vagyok) de úgy látszik mindig meg tudnak lepni valamivel.
Nem értem, hogy egy önmagát mélyen magyarnak és ezek szerint kereszténynek (hiszen Magyarország keresztény állam) is
valló ember, hogy süllyedhet erre a szintre (bár szerintem mindannyian ismerjük a keresztény egyház hozzáállását a meleg
kérdéshez). Mégsem értem, hogy lehet egy ember becsületét a halála után ilyen módon sárba tiporni, sok más, a színészt tisztelő ember
érzéseit semmibe venni? Ezek a jobboldal értékei? Hát ezek után én inkább nem kérnék az ő "szebb" Magyarországukból.

Újabb cikkíró

Tisztelt PartizánInfó!

Először is szeretnék gratulálni az oldalhoz nagyon tetszenek a cikkek örülök, hogy a manapság egyre terjeszkedő jobboldal mellet egyre gyakrabban fel egy-egy tűnik az antifasiszta portál is. Emellet szeretnék egy cikket is mellékelni melyet ha arra érdemesnek találnak megjeleníthetnének az oldalon. Nem tudom mi a módja ennek tehát e levelemhez csatolom az írást ha esetleg nem ez a módja akkor elnézést!
Tisztelettel: egy lelkes olvasójuk.

Partizaninfo: köszönjük a cikket, hamarosan átnézzük és közzétesszük.

Közéleti oldal indulna?

Hello!

Nem terveztek indítani valamikor egy általános közéleti oldalt is a fasisztás/szélsőjobbos mellett?
Szerintem igény volna rá.

Üdvözlettel,
G.

Partizaninfo: Nem. De szívesen vennénk, ha valaki indítana.

Egy fórumnáci jelleme

Vigyázat közveszélyes náci!!!!

Tegnap esti surfölésem közepette bukkantam egy cikketekre a morvairól egy másik portálon.
Alatta a következö szöveg állt.

"A fenti írás, a közismerten szélsőbalos zsidó-bolsevik "Partizáninfo"-n jelent meg: http://kozelet-morvai.blogspot.com/2008/01/morvai-s-jog-ingyenes-jogi-ismertet.html Ezt a lapot 3-4 huszonéves csegevara-pólós, narkós bolsevik-zsidratakony szerkeszti (vö.: tilos rádió). Kéretik a tudósítás hitelességét ennek tükrében megítélni.



A fenti hozzászólás egy közismerten identitászavarban szenvedö magát ösmagyarnak állító ,
palesztín, hezbollah, manikürös ,pierr kardigán,bandúr kandi, fíregírtó stb...
nevekre hallgató, kucug hazaáruló a hazai internetes portálok egyik legfasisztább oldalának a mária országának (www.mariaorszaga.hu ) egyik szerkesztöje , moderátora, a volt szdsz-es szavazó, köpönyegforgató, immáron jobbikos néptánccsoportrajongó, hungarista, alkoholista, nyíregyházi lakosú tamásmacska fun írta be.

Több helyen olvashatóak holokauszt tagadó és uszító hozzászólásai valamint a nyíregyházi örsereg és a gárda iránti szimpátiájának kinyílvánítása. Naponta szeretne mindenkit családostúl felkötni a lámpavasra aki nem a homofób, antiszemita eszméket vallja. A fórumokban ellene fordulóknak az iwiw-röl veszi le aljas módon a családi fényképeit és nem egyszer fenyegetözött már a gyermekek elpusztításával.

Saját elmondásai szerint ezeket a dolgokat lehet tudni róla, talán valaki felismeri benne a nyíregyházi taxisblokád vidám részeges lemezlovasát!
Ime egy-két hozzászólása a véresszájú nagyarcú nácijának:

"Eccer szavaztam a szadeszre, de ez így nem pontos, szóval nem országgyűlési képviselő választáskor történt a dolog, hanem önkormányzati választáskor. És a fickó egy evangélikus pap vót, akit a szadesz behüjített. Már rég ott hagyta a kaftános csürhédet egyébként. ""Taxis bloki: bion ott vótam, és nem azér mer a tetű iván monta, hanem mer jó balhénak ígérkezett. Az is vót egyébként. Megruháztunk néhány nagypofájjú görényt, mint amijen te is vagy, meg még néhány kamionost és annyi. Életemben nem hallottam annyi taxis sztorit mint akkor és ráadásul egy helyi ojságíróval dekkoltunk, aki pedig annyi pletyót mesélt, csabainéról és kummunista bandájjáról, hogy csuda." "Megjegyzem az ojan tahók kedvéért mint te, hogy a taxis truváj nem a szadesz melletti kiállásról szólt, hanem a benzinárak drasztikus emelése ellen jött létre, De nem magyarázom tovább, mer' sztem eddig sem tuttad követni. ""Ja, és , ha már kérdezted, akkor egy Dácsia kombim vót. Benne egy levehető ajtós Blaupunkt rádiós magnóval. 2x20W kimenőtejjesítmánnyel ami ódalanként 1-1 30 centi átmárőjű szélessávú duplatölcséres RFT (endéká gyártmány) hanxórót kergetett. Amikor bebasztam a Steppenwolf Born to be Wild- ját zengett a blokád. "

"Namost amennyiben a "nagypapi" alatt a Dolfit ércsük, akkor közlöm, hogy őt nem vágta haza senki sem. Ő vágta haza saját magát, megfosztva ezzel a szöveccséges hatalmakat és a rühös zsirdákokat a bosszúállás mámorától. Ha valamit, hát ezt nem bocsájtják meg neki a büdös zsidók. Bion."

" Ezexerint a konci-táborból kitörni akaró faktársaid is szétszedni akarták a védelmükre hüzott szöges drótót?"

"ha már a fejdíszeknél tartunk, inkább legyen turbán, mint egy fületlen köpőcsésze (sábesz-dekli) a fejemen. "

üdv: G.

Pákó élettársának továbbított levele


Kedves Partizaninfo!
Mint ismert, a Kucug.info által zaklatásoknak kitett Fekete Pákó egy videofelvétel tanúsága szerint, többször Sieg Heilt kiáltott.
Kaptam egy levelet Pákó menyasszonyától a Sieg Heil ügyben. Gondolom nem árt, ha tisztán lát mindenki és nem dől be a szélsőjobb újabb mocskos trükkjének.

(…) Mindenki tudja, hogy Pákó nem rasszista és üldözi a kuruc.info. (…) Mondjuk én nem mertem megnézni a videót, mert Pákó mondta, hogy muszáj volt hülyéskedni velük, különben biztos agyon verték volna, ha ellenszegül. Hát így jártunk, nem járt utána, kik ezek és elment az adásba. Csak akkor jött rá, hogy baj van mikor egyedül állt előttük és nem volt nagyon visszaút. Én sem tudom, a helyében mit tettem volna Remélem nem lesz baj, de nagyon elkeseredettek vagyunk, hogy léteznek ilyen emberek…

Partizaninfo: Olyan ez, mint amikor a német turistát arra tanítják a rossz gyerekek, hogy jégkrémet úgy kell kérni magyarul, hogy „dugni akarok veled…”
Vajon egy radikális nigériai terrorszervezet stúdiójában a bomber dzsekivel kitömött, keskenyvállú Sipos Zoltán és Tomcat, hogyan viselkedne?

Egy megkésett levél, de köszi

Szia(sztok)!

Láttam egy felhívást az oldalatokon, itt: http://partizaneredmenyek.blogspot.com/
Az írója valószínűleg nem tud, vagy csak kicsit tud angolul, mert sok helyen hibásanhasználta a mail, e-mail toldalékos alakját. Azaz a toldalékot úgy képezte, hogy az e-mail, mail szavakat nem angol ejtés szerint "olvasta". Ez szerintem zavaró, illetve nem szeretném, hogy ezért kifigurázzanak benneteket. Szóval javítottam (átszerkesztés) nélkül a szöveget és csatoltam.
Az oldalatok tetszik, csak így tovább!
Üdv.,Gabi

Partizaninfo: Köszönjük szépen, bár a szóban forgó oldalt már archiváltuk, túl vagyunk rajta, de legközelebb figyelünk erre is.

Tomcat szerint is idióta netnáci

Sziasztok!

Találtam egy újabb bátor netnácit, szereti szélsőséges nézeteit különböző fórumokban osztogatni. Egy link a példa kedvéért, "Carnivora" a neve:

http://reakcio.blog.hu/2008/01/25/fekete_pako_feat_szalasi

Ez pedig iwiwes adatlapja:

http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=29334

Sok sikert és üdvözlet! Sz. K.

Ui:

Találtam még egy fotót róla.

http://img114.imageshack.us/img114/9096/9386538cn3.jpg

Érdemes beírni a nevét a google-ba, sok náci fórumon hozzászól. Bár az igaz, hogy még tomcat is azt írta róla, hogy egy idióta:

http://www.tomcatpolo.hu/blog/index.html?loadpage=http://www.tomcatpolo.hu/blog/blog/level/20050502.html

Partizaninfo: Hát, ha Tomcat maga írta, akkor az úgy is van! Mint ahogy az '56-os nyilas bűnözőkről alkotott véleményével is maximálisan egyetértünk Tamással. Jobbulást kívánunk neki!

Posta Imi, ki vagyol te?


és erröl ti mit gondoltok partizánok? ki ez a posta imi?

http://video.google.com/videoplay?docid=-2095788483482935538

Üdv: Gábor
Partizaninfo: Még nyomozzuk. Annyi már biztos, hogy egy vérig sértett elbocsátott szerencsétlenről van szó, akinek más nem maradt, minthogy elárulja volt kollégáit és a sötét oldal segítségével eladja szenzációvadász irományát.

Német antináci weboldal "cioniosta judeobolsevikoknak"

kedves partizánok!

figyelmetekbe ajánlanám ezt az oldalt. az oldal ugyan német de egy nagy családot tart össze amibe szerintem ti is simán belefértek! van egy bannerjük, amit már egyre többen használnak, föleg a német nyelvterületen. ingyen van és nekem nagyon tetszik. ti is terjeszthetnétek itthon , hogy egyre több oldalon legyen látható.
az oldal címe:

http://www.nazis-raus-aus-dem-internet.de/

3 fajta van az antifasizta bannerböl ebböl az egyik angolul én is ezt használom pl. avatarnak!

Üdv: Gábor

Olaszliszkai nemzetmentés

Srácok, ezt láttátok már?

Én még csak az első egy percet, de az csúcs!
Tessék megnézni, írni róla valami jót, és betenni!

http://index.hu/politika/bulvar/0120szgljs/

Partizaninfo: A linkelt cikkben szereplő videóról és az azon szereplő szerencsétlenekről, már aktualitása időpontjában tudósított a partizaninfo. Megtekinthető az Archivumban.

Osztrák rendőrök sok-sok azonosítóval

Sziasztok!

Osztrák rendörök sok-sok-sok-sok-sok azonosítóval:

http://no-racism.net/upload/novotny1010092.jpg

http://no-racism.net/image/novotny1010115.jpg

üdv: Gábor

Az érzékeny Tomcatről

Most bukkantam erre a gyöngyszemre. ha megvan már akkor bocs! ja és minden elismerésem Kende úrnak akik kimert menni a csürhe közé!
Érdemes lenne talán feleleveníteni a Tomicica augusztus 20.-ai szereplését a dózsa szobornál ahol is ö is nagyon meg volt sértödve a hangnemen és rohant mindenféle médiákhoz, még valamelyik szláv adónak is nyilatkozott ijedtében, hogy bizony felborították a bringáját ezek a szemét komcsik! na ehhez képest ő már a lámpavassal fenyegetőzik és a csürhe sem tartja vissza magát!
Vajon a hírtv leadja a kendét ért atrocitást? na csak azért kérdezem, mert anno a tomicica és valami újságírónőt ért atrocitásokat negyedóránként mutatták a rémhírtv-n!!!

http://www.youtube.com/watch?v=QrA-P6oKbsM

üdv: Gábor

Macskatamás barátnője regjével lesi az iwiw-et

Macskatamás barátnője:

http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8972720

Ezt kerestétek partizánok?

Partizaninfo: Köszönjük szépen, de mint kifejtettük, Athinával és fényképeivel tele van a padlás...
Mindenesetre most már tudjuk, hogy Tomcat milyen regről informálódik a magyar rendőrök személyes adatai felől az iwiw-en...

Két keresztyén ifjú levele -szó szerint

Kedves nagymagyar elvtárs! (Kérjük levelünket helyezze el weboldalukon)Számomra bizonyossá vált az a tény , hogy maguk teljesen tudatlanok és magukat jobb oldalinak valló kommunista és emmelett igaz hű partizánok.Bár nyilvánvalóvá vált, hogy magauk még talán általános iskolában se tudott történelmünkre koncentrálni csak saját fantáziájára mejet aktívan használnak"weblapjuk" szerkesztésénél és amiben az igaz hű magyarokat szidja kik igazságért és szabadságért harcoltak-nak,és annak elérése érdekében , hogy saját nézeteiket erősítsék önök hamis információkat közölnek.
AZ ÚR ELSŐ PARANCSA:
"Uradat, istenedet imádd és csak neki szolgálj"
(és ne légy kommunista és zsidó bérenc)
Mivel te-ti Krisztus és Pál aposttol nevét bemocskoltátok ezáltal történelmünk hejettnemzeti vallásunkat is szövegetekbe megmásítottátok ezért a biblia szerint pokolra juttok, vagy a moszkvics visz el :D
Szívélyes üdvözlettel:Két lelkismeretes magyar kersztény ifjú

Partizaninfo: Leveletek tartalma önmagáért beszél. Kommentet nem igényel...

Méghogy nincsenek nyilasok!

Méghogy nincsenek nyilasok!
Itt ez a kislány!

http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?tab=images&userID=8802167

Adatlapján több nyilaskeresztet tesz közsszemlére, köztük egy olyat, amin az a szöveg áll, hogy „tarts ki testvér! Már dolgozunk!”. Igen, ezt észrevettük. A szélsőjobboldali erők elkezdték tevékenységüket, mert érzik, hogy a jelenlegi kormány, a nyugat kiszolgálásán kívül nem tesz semmit, így jóformán szabadkezet kaptak. Láthatjuk is az eredményt.

Egy hülyegyerek levele

"Tisztelt partizáninfo, kurucwanted és antifaszista bizottság !

A szomszédomat szeretném feljelenteni maguknak.
Állandóan sziggya a kormányt, különösen azt a szimpatikus Gyurcsány Ferencet
és azt a helyes kis Szili Katalint.
És azt is hallottam többször, hogy az Orbánt dícséri.
Többször hallottam, hogy titokban a Szabaderurópa Rádijót hallgatja.
Mindenféle gyanús alakok járnak hozzá és az éjszakát is nála töltik.
Szerintem a körmére kellene nézni ennek az alaknak.
Legközelebb megírom a nevét, lakcímét is. Most még azért nem merem
mert félek tőle.
Milyen jó, hogy vannak maguk és az az aranyos Bolgár György úr.

Elvtársi üdvözlettel:

Petró Sándor
nyugdíjas rendész és egykori munkásőr

u.i. majd még feljelentek maguknak másokat is, meg aztánmegvan ám még eldugva a gumibotom, nem kaptak ezek mégeleget 2006 október 23.-án."

Partizaninfo: Nem tűnt fel, hogy nem a kormányt védjük? Miért vagy ilyen hülye, kisfiam? Ha valaki szót emel a szélsőjobboldali bűnözők ellen, az már kormánypárti? Szerencsétlen!
Egyébként ilyen levelet mi is tudunk írni. Figyelj csak!

„Tisztelt Kurutty.info, Szentkoronarádió és a többi nemzetmentő igazmagyar bizottság!

A szomszédomat szeretném feljelenteni maguknak.
Több becsmérlő megjegyzést tett a Karácsonyi Jézuskára és a Szent koronára.
És azt is hallottam többször, hogy a rendőröket dicséri.
Többször hallottam, hogy titokban a Zsindexet olvasgatja.
Mindenféle kampós orrú, gyanús alakok járnak hozzá és az éjszakát is nála töltik.
Szerintem a körmére kellene nézni ennek az alaknak.
Legközelebb megírom a nevét, lakcímét is. Most még azért nem merem
mert félek tőle, mivel elég barna a bőre színe.
Milyen jó, hogy vannak maguk és az az aranyos Morvai.
Kitartás!

Testvéri üdvözlettel:

Petró Sándor
nyugdíjas útonálló és egykori nyilas keretlegény
u.i. majd még feljelentek maguknak másokat is, meg aztánmegvan ám még eldugva a géppisztolyom, nem kaptak ezek még eleget 2006. szeptember 18-án.”

Ő felvállalja

http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11671840

Ő felvállalja:
"én felvállalom azt amiben öseim is hittek...amiér harcoltak és emghaltak... Megvagyok gyözödve arrol hogy az én eszméim ideologiáim vezetnek az isteni gazsághoz,és csak ijmodon szolgáltathatunk igazságot a világnak,hazánknak az embereknek,csak ijmodon teremthetünk szebb jövöt,amelyben biztonságban,boldogsában élhet amjd minden nemzet saját hazájában,a négerek is menjenek afrikába .a japánok is japánba...magyarország a magyaroké,és a fehéreké...a kommunizmus és az utána törekvö kapitalizmus(amit a kommunisták teremtetteka zsidokkal együtt) hozta létre a mai kapitalista világot,a mérhetetlen globalizáciot....És nem vagyok hajlando tolerálnin ezeket a másfajta emgmozdudlásokat....a kommunistáktak,a zsidükat...a buzikat...."
http://iwiw.hu/pages/forum/topic.jsp?messageID=20240280#message20240280

Partizaninfo: Sikerült leépíteni az oktatást, főleg a történelem oktatást... Íme a következmény... Elqrtátok, de nagyon!

Szarka Ágota levele

Partizánok!
Jelentkezem! Én vagyok a 32. számon körözött "fasiszta". Ha nem tűnt volna fel anácivadászat megpróbáltatásai közepette, de újságíró vagyok, a Magyar Nemzetfőmunkatársa, ahogyan ez még a képen is látszik - bár elmosódottan -nyakamban ott lóg az újságíró igazolványom. Az Erzsébet hídon mondhatni"szolgálatot teljesítettem", a riportomat - melyet Balavány kollégávalközösen írtunk - meg lehet tekinteni az mno archívumban.
Szarka Ágotának hívnak, ha bárkit bármiféle emberjogi sérelem ér, vagy éppengondja van a regnáló hatalommal, egyszóval, ha bármiben segíthetek, csakírjatok nyugodtan. Telefonszámomat nem adom meg, de ahhoz könnyedénhozzájuthattok az MSZP-nél, ha ez nem sikerül, keressetek drótot az NBH-hoz.Ha ez se megy, akkor - egye fene - megírom én.
Csak szóljatok! Addig is üzenem - nektek és sajnálatosan gyér számú tiszteltolvasóközönségeteknek - bárkivel beszélgetek, csak ne legyen a kezébenvipera, vasdorong, ilyesmi...
Az ugyanis neki sem lenne túl jó.
Üdvözlettel:Szarka Ágota

Partizaninfo:

Kedves Ágota!
Senki nem nevezett „fasisztának”, nem kell a gyengére sikerült irónia. Nem kell ahhoz fasisztának lenni, hogy valaki egyoldalúan, a politikai meggyőződésének megfelelően alakítgassa, csúsztatgassa cikkeit és személyesen provokáljon rendőröket egy szélsőjobboldali törvénytelen rendezvényen, majd cikkekkel hergelje a rendőri brutalitásokon ámuló olvasóit.
Köszönjük az információt kilétedet illetően, bár abban biztosak voltunk, hogy nem a Népszabadság, vagy a Népszava főmunkatársa vagy…
Egyébként, hol van az leírva, hogy aki újságíró, az ellenszegülhet a rendőri intézkedésnek?

Felhívásodra, kedves ajánlatodra most gyorsan reagálunk is: Igen! Súlyos emberi jogsérelem ér minket és bajunk van a regnáló hatalommal! Ha olvasnád a Partizaninfót, tudnád, hogy pontosan mi, de most első körben az a bajunk, hogy több szélsőjobboldali internetes honlap, szabadon és minden hatósági fenyegetettség nélkül végez közösség elleni izgatást, rendszerint közzéteszik emberek személyes adatait, zaklatásra, hívnak fel. A regnáló hatalom az ég világon nem tesz ez ellen semmit és hagyja, hogy néhány elmebeteg nyilas az interneten keresztül élje ki beteges hajlamait, miközben a bíróságok sorra felmentenek erőszakos, molotov-koktélozó huligánokat. Sérelmezzük, hogy nincs nemzeti ünnepünk erőszakos bűnözők terrorcselekményei nélkül, hogy egy olyan országban élünk, ahol szabadon tehetik közzé bírók és ügyészek személyes adatait, ahol szélsőségesek nyíltan mutogathatják a nyilas-és horogkereszteket, ahol molotov-koktélok röpködhetnek, autók gyúlnak fel, miközben hazug híradások máig a rendőri brutalitásokról hazudoznak. Legyél szíves és segíts, Ágota! Írj egy cikket a kormány tehetetlenségéről! Arról, hogy nem tesznek semmit egy olyan jelenség ellen, ami egy önvédelmi reflex-el rendelkező országban kettő, azaz kettő nap alatt végleg fel lenne számolva, Kurucinfóstul, Budaházystul, Toroczkai Lackóstul, Tomcat-estül, Fáberestül, Gondástul…

Telefonszámodat nem kérjük, mert már megvan. Közzétenni nem fogjuk, mert azt ki kell érdemelni. Te még nem érdemelted ki.

Ami a gyér olvasóközönségünket illeti: Olyannyira gyérek vagyunk, hogy „partizánvadász” nevű hülyék keresnek minket hónapok óta, hasztalan. Olyannyira gyérek vagyunk, hogy a gyáva Kurutty.info nem meri megemlíteni nevünket, inkább megvágja a rólunk szóló cikkeket is. Lásd: a mélységes felháborodást keltett "Kettészakadt bús magyar kuruc" publicisztikát! Olyannyira gyérek vagyunk, hogy több internetes fórum szól csak rólunk és az összes radikális csőcselék, akinek itt lenne a helye, már tud rólunk és folyamatosan figyeli tevékenységünket.
Olyannyira gyérek vagyunk, hogy októberi megújulásunk óta, csak az olvasói oldalunkra több, mint kétmillió kattintás érkezett….
Bár!
Be kell ismernünk, mi nem szerveztünk törvénytelen hídblokádot, ezáltal minket nem reklámozott ingyen a hülye RTL-Klub és TV2, de azért aki keres minket, azaz rákeres a Kurutty.info nevére a Google-ban -miután az folyamatosan megalázza valamilyen módon-, az megtalál. Az adatbázis rendelkezésre áll.

Ami a viperát és a vasdorongot illeti: Ezekkel az eszközzel a Magyarok Nyilai csúfnevű bűnözők operálnak, nem mi és olvasóink. (Tudom, tudom, a magyarok Nyilai is biztos NBH-sok, de azért hurrá, hogy elverték a csintalant, minek csőcselékezett… )

Köszönjük jelentkezésedet, ezentúl figyelemmel kísérjük újságírói munkásságodat! Reméljük máskor azért észreveszed a rendőrökön a vakok és gyengén látók igényeit is kielégítő nagyméretű rendőri azonosítókat a sisakon… Bár a nagyon fejlett nyugaton, kinevetnének, ha cikkeidben egyszer is azonosító miatt reklamálnál egy sikeresebb csőcselékoszlatás után, de ebben a megvezetett országban mindent lehet…

Újabb nyilaskeresztes testvérnő

Érdekességképp egy újabb nyilaslány. Csúnya is, buta is, de legalább a miénk!

http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9925886



Partizaninfo: Mert ugye nyilas-veszély nincs… Mind hamisítvány…

Gój felhívás

Tisztelt Szerkesztőség!
Ma este kaptam egy e-mailt, amibe egy felhívás volt a Gój Motoros Egyesülettől. Hát...érdemes elolvasni honlapukon! Nekem nagyon állságos az egész, sajnos sorok közt kell tudni olvasni, megtanítottak rá. Egyik fő védnöke Dr Papp Lajos szívsebész, lehet nagyon jó orvos, de történelmet sajnos nagyon rosszul tudja. Aki WittnerMáriát Jeanne d' Arc-hoz hasonlitja, sőt Zrinyi Ilonához... NoComment! Amikor az Egyesület elkezdett gyűjteni Szögi tanár úr családjának, nagyon szép gesztusnak tartottam, de sajnos rá kellett jönöm, hogy iszonyatos jó reklám volt nekik!!! Számomra ez nagyon szomorú volt. Fel voltak háborodva, hogy a média nem ugy kezeli ahogy ők elképzelték... Én ugy tudom, ha szívből szeretnénk segiteni azt "név nélkül" és tiszta szívvel tegyük meg, és nem hangoskodva!!! Sok embert ismerekakik nagyon sokat tettek és tesznek beteg gyerekekért, de semmi reklám... sőt kérik nevük elhallgatását, tán ők tényleg segiteni akarnak. Visszatérve a felhíváshoz, lehet én vagyok aki mindenbe rosszat lát, de ha Önök elolvassák, tán nekem adnak igazat. Mert olyanokat irnak, ami ma Magyarországon elképzelhetetlen, és ezt ők is nagyon jól tudják... DE!! Ők megtették a magukét, őket a "jószándék" vezérli, és ha nem úgy történik ahogy ők szeretnék.. na akkor.... sajnos tudom mi következne. Köszönöm ha elolvassák, és reflektálnak levelemre, mert bizok benne,hogy nem mindenbe látom a rosszat, csak ami tényleg az.
Partizaninfo: Köszönjük. Most már csak a szóban forgó felhívást kéne elküldeni... Egyébként a banda honlapján megtalálható. El is olvastuk. Valóban szívhez szóló és megfontolandó. Még talán egyet is értenénk vele, ha nem tudnánk, hogy a szélsőjobboldal egyik leghatásosabb eszköze a "közös ellenség kisebbség" legyőzése. Úgy gondoljuk, hogy a cigánybűnözés (amely sajnos létezik, mint ahogy ukrán bűnözés is!) egy jobb törvényi szabályozással, bátrabb, hatékonyabb rendőri fellépéssel, (esetleg a KMK visszavezetésével) akár megoldható lenne. Természetesen Morvai és társai az esélyeket már régen aláásta. A mindennapos tüntetésekkel, amik folyamatos rendőri erőket kötnek le, a rendőrök civil autóinak fotózásával, közzétételével, a zseblopási, rablási stb. nyomozók arcának közzétételével, a rendőrök elleni folyamatos feljelentgetésekkel, a Hírtelen Tv rendőrellenes kirohanásaival, a jogszabályok folyamatos liberalizálásával a legjobb úton járunk, hogy a társadalom a szélsőséges felületmegoldásokat válassza, ami egyenlő a legitimizált gyűlölködéssel, a kirekesztéssel, a cigányság még jobban kriminalizálásával, ezáltal a cigánybűnözők utódjainak kitermelésével.
Emlékezzünk csak vissza a tavalyi borsodi romabotrányok rendőri felszámolására. A ma cigánybűnözőket és cigányokat védő rendőrséget emlegető uszítók mindegyike azonnal a brutális rendőrök ellen fordult! Lásd pl. Jobbik.net fórumozásait!
A cigánybűnözés elleni látszatharc, jelenleg a szélsőjobb szükséges eszköze a tömegszimpátia megnyerésére!