Mi meg csak szobrozunk


A jobboldal újabb gyilkosnak állít szobrot
A gyomorforgató mű az EchoTv műsorában lett bemutatva. Ez egy lovasszobor, amin a "vitéz hős magyar ősünk" vágta közben éppen hátrafelé nyilaz. A "mű" tipikusan a radikális jobboldali értékrendet képviseli, hiszen a tulajdonképpen agresszor kalandozót éppen gyilkolás közben ábrázolja. Gondolhatnánk, hogy az ómagyar esetleg önvédelemből "tüzel", vagy honvédő harcban vesz részt, de erre a leendő talapzat szövege cáfol rá: "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" Ez az ima a "kalandozásaink" során hangzott el a lenyilazandó ártatlan civilek szájából. A jobboldalnak erre mindenképpen most büszkének kell lenni. Mi nem leszünk büszkék rá. Szégyellni fogjuk, és bocsánatot kérünk minden elmebeteg vérszomjas ősünk nevében, aki anyagi-nemzeti érdekből határainkon kívül az embertársainkat ölte. A szobor költségeit nacionalista-fasisztoid zenekarok koncertjeiből befolyt pénzekből állnák.
Szégyen, hogy Magyarországon vannak, akik büszkék gyilkos őseikre.
Javasoljuk, hogy antifasiszta hőseinknek állítsunk szobrot (legtöbbjüket a nyilasok kivégezték): Sallai, Fürst, Braun Éva, Szőnyi Márton, Rózsa Ferenc, Rózsa Richárd, Szalvai Mihály, Szalai András, Stollár Béla, Somogyi Béla, Bacsó Béla, Nógrádi Sándor, Nagy Jenő, Muhoray Elemér, Mónus Illés, Latinka Sándor, Kreutz Róbert, Pesti Barnabás, Pataki István, Pataki Ferenc, Jahn Ferenc, Pap Károly, Gidófalvy Lajos, Gelléri Andor Endre...
Szégyen, hogy Magyarországon vannak, akik kalandozásnak becézik a zsákmányszerző gyilkos hadjáratokat.
Javasoljuk az objektív, nemzeti-nacionalista elfogultságtól mentes történelemszemlélet oktatását.
Szégyen, hogy Magyarországon vannak, akik olyan szobrot állítanak, ami gyilkosságot ábrázol (dicsőítés céljából!!)
Javasoljuk, hogy a magyarok által legyilkolt ártatlanokra emlékezzünk inkább. Vagy a gyilkost ábrázoló szobor mellé rakjanak emlékművet az áldozatai számára, hogy a jóérzésű maygar emberek -halottak napján- virágot helyezhessenek el rajta.
Szégyen, hogy Magyarországon bizonyos emberek olyan néphülyítést végezhetnek, aminek az lesz a vége, hogy a szentkorona nevében, keresztény értékrenddel istentelen pogányoknak állítanak szobrot. Bár ez a skizofrénia is tipikusan radikáljobbos jelenség.

A skizofrén szélsőjobb


A skizofrén szélsőjobb, avagy a fasizmus betegség

A skizofrénia tünetei:
1. Tudatzavar:
- keresztény elvekről papolnak, közben az afganisztáni-szerbiai-iraki háborút aktívan támogatják
- magyar hitleristák: Hitler szerint a magyar nép alsóbbrendű, a szolganépek közé tartozik (akkor most öngyűlölők??)
- mártíromság és rossz anyagi helyzet miatt felháborodó milliomosok és azok csemetéi (ez még oké)
- európai jogot emlegető rendbontók, akik az EU-ból legszívesebben kilépnének
- kommunista-ellenesség, miközben Nagy Imre kommunista miniszterelnököt imádják
- Vér és Becsület (ártatlan és fegyvertelen zsidókat a Dunába lőni az csak Vér)
- a kapitalista kormányunkat lépten nyomon lekommunistázzák
- utálják a kommunizmust, közben az egészségügy államosításáról és ingyenes oktatásról papolnak
- két hírcsatorna és több száz internetes oldal okádja a nacionalista gennyet, miközben zsidó médiafölényről beszélnek
2. Hallucinatio-k:
-mindenhol kommunista-judeobolsevista összeesküvést sejtenek,
-vérbíróságok emlegetése, miközben köztörvényes bűnözőként órákon belül kikerülnek a fogdából
3. Kóros eszmerendszer
-arra büszkék, hogy magyarok
-azt hiszik fontosabb magyarnak lenni, mint embernek
-népírtó törekvések
-náci-nyilas eszmék
-militarizmus
-szent korona tan
-háború éltetése
-revizionista törekvések
4. Psychomotoros izgatottság
-folytonos bloggolás
-feltűnési viszketegség
-árpádsávos zászlóval folytonos integetés
5. Agitatio
-kődobálás
-gyújtogatás
-vandalizmus
-"mocskos zsidó/cigány"-ozás
-Kárpátia-koncertre járás
6. Együttélési zavarok
-olaszliszkai P-Mobil-koncert (cigányság elleni agitáció)
-rasszizmus
-64 vármegye mozgalom alakítgatása
7. Dementia
-holocaust-tagadás
-jobboldali vezetők KISZ-es múltja
-Wass Albert bűneinek feledése/mellőzése
-a szocializmus vívmányainak tagadása
8.Emotionalis sivárság
-akasztás
-kivégzés
-bélkikenés
-agyonlövetés
A fasizmus vírusa terjed.
Hajlamosító tényezők:
-kisebbrendűségi komplexusok
-fokozott hajhullás
-agresszíó
-a nemi szerv csökevényes jellege
A betegség emberről emberre terjed, de leírtak már állattól (turul) kapott fertőzést is. Jóérzésű emberekben a vírus kontaktallergiát okozhat jobboldali szennylapok érintésekor, illetve a szem fokozott fáradását idézi elő HírTv és EchoTv nézésekor. Erős vérnyomásemelkedés szintén előfordulhat. Erkölcsös emberben a fertőzött egyedek szaga/látványa vagy jelenlétük tudata erős hányingert okozhat. Azonban bizonyos speciális fertőzésformában (Magyar Gárda) erős röhögőgörcs kerítheti hatalmába a józan gondolkodású embereket. A fertőzés elkerülhető sok történelemtanulással, az etika tanulmányozásával, alázattal, tisztelettel. Egészsége érdekében kérjük ne menjen szélsőjobboldali propagandának kitett helyekre.
Kérem az olvasókat, a fórumban folytassák, egészítsék ki a felsorolást. Persze ez lehetetlen, mert nincs akkora tárhelyünk, amely ezt lehetővé tenné.)

Közös cél: megszabadulni a Bükik-től


A hazudozó garázda nem más mint Büki_Tibor (pyro). Az iwiwes adatlapját közölte veletek a hölgy aki felismerte. Tájékoztatásul elmondom hogy én magam jobbos vagyok (nem Fideszes). Ez a kis féreg amúgy is büntetett előéletű volt már börtönben és ő az, aki a neten eltakart arccal fenyegetőzött. Utána nem sokkal elkapták a Balaton környékén de néhány nap múlva már kiengedték! . Egy hazug piti kis senkiházi és semmi köze nincs a normális jobboldali gondolkodású hazafiakhoz!!! Jelenleg több alkalommal lehetett látni mocskos, alkoholista, kábszeres punkokkal. Budapesten szinte bárhol felbukkanhat! UI: Bár sok mindenben nem értek egyet veletek, de az közös célunk hogy az ilyen mocskoktól megszabaduljunk!

Partizaninfo: Bár a „megszabadulás” alatt mi inkább a fegyházba való bezárást értjük, azért köszönjük az információt. A hölgy által küldött iwiw-es adatlapról elsőre nem sikerült kollégánknak felismerni a „hazudozó garázdát”, mivel a képei között inkább más személy volt jól látható. Ezért a továbbiakban javasoljuk a felismert személyek kilétének elküldésekor a cselekmény, vagy a Partizaninfo által adott azonosító gúnynév megjelölését.
A garázda férfi iwiw-es adatlapján olvashatók mindenesetre tökéletesen reprezentálják a szélsőjobboldali bűnözők lelki szegénységét (természetesen az indexnek nyavalygó szabadságharcosnak a Kuruc.info is az ismerősei közé tartozik), akik a felforgató tevékenységek elkövetői köréből kerülnek ki.
A drogozás pedig épp úgy jellemző a Hunniás kisnyilasokra is, mint a „lila hajú punkokra”. Ahogy a homoszexualitás sem politikafüggő, úgy a szenvedélybetegség sem. Példa rá a Kurutty.info főszerkesztőjének kábítószer-függősége.
Az információt még egyszer köszönjük „A.-mi” olvasónknak is -aki egyébként már maga is jelezte kire gondolt a linkkel-, és neked is.

Nováknak kutyája van-e?

Sziasztok!

Novák Emőkének van kutyája (komolyan kérdezem)??Légyszíves ha tudjátok írjátok meg fontos lenne. Előre is köszönöm!

Egy állatvédő Partizán

Partizaninfo: Erre vonatkozóan nincs információnk. Reméljük, nem akarod megmérgezni! Mármint a kutyát!