MEGHÍVÓ


A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége az elmúlt évek hagyományait folytatva az idei évben is megemlékezik az antifasiszta koalíció győzelméről, a fasizmus elleni fellépésben életüket áldozó hősökről, illetve mindazon 50 millió embertársunkról, akik elpusztultak a nácizmus elleni küzdelemben. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy majd egymillió magyar veszett oda a frontokon, a pusztított hátországban, a haláltáborokban. A megemlékező ünnepségre és koszorúzásra 2008. május 8-án (csütörtökön) 16.00 órakor kerül sor a XII. kerületi Gesztenyéskertben létesített antifasiszta emlékműnél.
A rendezvényünkre meghívjuk az állami szervek, a diplomáciai testületeket, az egyházak, a fővárosi önkormányzat, a kerületi polgármesterek és a civil szervezetek képviselőit.

Bevezetőt mond: Hanti Vilmos a MEASZ elnöke, a FIR alelnöke.

Megtisztelő részvételében bízva!

Budapest, 2008. április 21.


Tisztelettel: MEASZ

Hideg, hideg...

Üdv!
Mivel nem vagyok civil, így csak névtelenül tudok segíteni.
A lényeg: A veletek szemben álló honlap üzemeltetői tudomást szereztek kilétetekről. Tervük szerint, idézem: "először azt a ragyás képű vörös kurvát látogassuk meg, aztán mehetünk a nyugatihoz. A .... elég közel lakik hozzá, esetleg meg is figyelhetné, hogy mikor jár-kel hazafelé. csak ne ő látogassa meg majd."

Partizaninfo: Rossz nyomon jártok kuruttyok... Ha a szóban forgó hölgynek baja esik, ezek után tudni fogja a hatóság, kihez kell kimenni...

Fájó Katyn kritika


Tisztelt Partizáninfó!

mindig érdeklődéssel olvasom anyagaikat. A Kaytn-kritikával azonban azt gondolom ízléstelenül járnak el és arra a színvonalra süllyednek amelyért egyébként joggal kritizálják a Kurucinfo-t és hasonló weboldalakat.

1. Egyrészt szerencsétlennek tartom, hogy az ilyen ügyekkel összekeverik a teljesen jogos antifasizmust a Szovjetunió iránti rokonszenvvel illetve a jobboldal elítélésével. Ami a Katyn című film kapcsán Önöknél megjelent, az kb. a holokauszttagadás színvonala.
2. Léteznek jobboldali antifasiszták is. Ezeket teljes mértékben felháborítja amit Katyn kapcsán írnak, holott az Önök célja elvileg jobb- és baloldalon felülemelkedve "az élhető Magyarország" Ezzel a hozzáállással csak a Munkáspárt szimpátiáira számíthatnak.
3. Sérül az objektív tájékoztatás, mivel a filmre nézve pozitív szöveget fel sem tesznek.

Kérem fontolják meg amit írtam. Önök korábban kijelentették, hogy nem általában a jobboldali véleményekkel kívánnak foglalkozni, hanem csupán azokkal, amelyek a jogbiztonságot sértik. Nos Wajda filmje biztos nem ezek közé tartozik. Jobban tennék, ha az egész ügyet levennék honlapjukról, illetve elnézést kérnének azoktól, akiket ezzel az egyoldalú bemutatással megbántottak.
Egy normális országban bal- és jobboldalnak közösen kellene elítélnie azokat a bűnözőket, akiknek adatait - nagyon helyesen - nyíltan kiteszik. Nálunk nem ez történik, és meg kell mondanom, ebben Önök is felelősek. Ez után a Katyn szöveg után én szégyellném, ha akár csak a barátaim is azt hinnék rólam hogy én olyan weboldalt támogatok, amelyik ezt helyesli.


Tisztelettel: Dr. U.K.

Mi lenne, ha Budaházy rendőrt hívna?


Hello Partizáninfó!
Valamelyik cikkhez tartozó hozzászólásokban olvastam arról, hogy valaki nem ajánlja az antifasisztáknak a szélsőségesek elleni nem törvényes fellépést, mert a rendőrség, valamint a bíróság így, meg úgy, meg amúgy…
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe néhány gondolat, miután magam is rendőrként érintve vagyok.
Aki nem tudná: a magukat hazafiaknak nevező árpád-sávos rongyot lobogtató csürhe már régen eljátszotta a rendőrök bizalmát. Folyamatosan ávósoznak, hazaárulóznak bennünket, miközben ők vadállatként viselkedve, magukból kikelve betondarabokkal és égő molotov koktélokkal dobálnak másfél éve. Mindenért feljelentenek minket, miközben kendővel eltakart arccal azonosítókért visítanak törvénytelen demonstrációkon… Az arcunkba kurvaanyáznak, miközben videokamerákat dugnak a képünkbe, hátha egyszer sikerül majd felvenni egy visszaszólást, amin hónapokig rágódhatnának a hírtv-n, meg a saját kis amatőr honlapjaikon. Ettől függetlenül közzéteszik fotóinkat, néha adatainak, na nem mintha ettől annyira meg lennénk rémülve, de mindenesetre kevésbé válnak ezzel szimpatikussá a szemünkben. (Egyébként többen felvállaltuk, hogy a sisakunkra, az azonosító mellé kirakjuk telefonszámunkat is, hátha később sikerül majd beazonosítanunk egy-két bátor zaklatót, akit utána szabadnapon kezelésbe vehetnénk, de a parancsnokok nem engedték a műsort, úgyhogy ez egyelőre annyiban is maradt.)
Szóval egy kissé kezdenek a bögyünkben lenni a haza nagy megmentői, és nem azért, mert mi vagyunk a kommunisták, meg a cionisták, hanem azért, mert ők nem képesek sem korrektül, sem sportszerűen, sem emberként viselkedni.
Egyébként azt a huligánok nem is tudják, mennyit köszönhetnek a rendőri vezetésnek, amely rettenetesen igyekszik megfelelni minden káros képződmény elvárásainak, így történhetett meg, hogy márciusban a sorfalat támadó nyikhajok bántódás nélkül üthették a pajzsokat és dobhatták a gerendát, követ, molotov-koktélt… Ők persze azt hiszik, hogy az állomány megrettent tőlük, pedig nem. Ha engedték volna, 5 perc alatt letapostuk volna mindegyiket, de akkor soha többet nem mernének rendőrt dobálni ezek a gyáva papírforradalmárok, az biztos.
Ha már itt tartunk, gondoltam elmesélem, milyen egy hazafi, amikor megfogjuk. Először is reszket és holt sápadt. Elfogása pillanatában bármit kérdezünk, azonnal válaszol. Az autóba beültetve mindegyik azt kérdezi elcsukló hangon, hogy telefonálhat-e. (Nem telefonálhat.) Ezután jön az, hogy elvékonyodott hangon, nem egyszer pityeregve kérdezik, hogy most mi lesz, majd ha már kikerülnek az elfogó kollégák látóköréből váltig állítják, hogy ők nem csinált semmit, ők csak járókelők voltak és érdekes, mind egy szálig elhatárolódik a randalírozóktól. Mikor rákérdezünk, Budaházytól is elhatárolódnak azonnal… A kurucinfót meg érdekes, egyik sem veszik komolyan… A bíróságon aztán folytatódik a színjáték, hogy ő csak arra sétált és tévedés minden… Na, ennyire bátrak ezek…
Egyébként, mikor azzal jönnek, hogy „ők nem csináltak semmit”, rendszeresen meg szoktuk kérdezni, hogy „nem ciki-e, hogy miközben a hazafiak vállalva a veszélyt, harcolnak a szebb jövőért, ők egy ilyen szent napon, mint a mai, nem csináltak semmit és csak sétálgattak, ahelyett, hogy ők is a nemzetet mentenék…” Általában nagy lapítás a válasz… Ennyit ezekről…
Visszatérve az alap témához:
Vannak jobboldali érzelmű rendőrök is. Igen, sőt vannak rasszista (aki sokat jár cigánytelepre, az előbb-utóbb az lesz), meg vannak antiszemita érzelmű, és kőkeményen antikommunista rendőrök is, de… jelenleg egyetlen hivatásos magyar RENDŐR sincs, aki ne örülne, ha valamelyik ismert mai szélsőjobbos hangadót, tegyük fel elütné a villamos. Egy emberként bontanánk a pezsgőt. Ez biztos!
De nézzünk egy alternatívát! Ha jönne egy segélyhívás, hogy -hasamra ütök- Budaházy Györgyöt megtámadták otthonában és éppen most tanítják viselkedni, hááát nem törném össze magam lefelé a lépcsőn, az biztos. Törvényt sértenék? Nem. Csak betartanám a szabályokat. Azokat a szabályokat, amik elmulasztása miatt a hírtv riporterei máskor magömlést élnének át, ha filmre vehetnék. Mit tennék? Szóval én –és nem csak én- felvenném a küldést, majd kikeresném a pontos címet a térképen. Mivel nincs szolgálati térkép, a sajátomat kotornám elő a táskámból. Ezt követően meggyőződnék róla, hogy az azonosítóm, jelvényszámom jól látható-e, sapkát vennék magamhoz, megigazítanám az egyenruhát, majd beülve az autóba, megkezdeném a menetlevél szabályos kitöltését, pontos időponttal és a kiindulási hely, valamint a kilométeróra állás megjelölésével. Ezután az ügyeletre rádión beszólnék, hogy elindultunk a helyszínre, majd a Kresz maximális betartásával megközelítenénk a helyszínt. Odaérve keresnénk egy szabályos parkolóhelyet (nehogy egy turul kitűzős hülye lefotózza a kocsit), bejelentkeznék, hogy megérkeztünk, majd a menetlevélre olvashatóan rávezetném a pontos időpontot, a helyszínt és a kilométeróra állását. Sapkát felvenném, megigazítanám, majd innentől jöhetne, aminek jönnie kell… Miközben mérgelődnénk, hogy bizony későn érkeztünk, sűrűn sajnálkoznánk, hogy szegény sértett nem ezt érdemelte, ki lehet képes ilyesmit tenni ezzel az áldott jó emberrel…
További sikeres adatgyűjtést!
Vigyázva, ésszel, megfontoltan! Higgyétek el, a jelenlegi magyar rendőrök nem saját maguk ellenségei…. Nekünk is az az érdekünk, hogy az a pár száz fős agresszív uszító vadállat elhallgasson végre. Ha törvényesen nem hagyják abba az agressziót, maradnak az egyéb módszerek… Fel a fejjel, de ismétlem: vigyázva, ésszel, megfontoltan!
Pityke