Kuruc.info levele


Szevasztok bolsik!

Hogy egy kicsit feldobjuk a napotokat, megküldjük volt elvtársatok, Kovács Géza Zsírbesúgó jelenlegi lakcímét és tartózkodási helyét, valamint mobilszámát. Ellenőrizhetitek, az adatok valósak.

Kovács Géza xxxxxxx (moderálva a szerk. által)

Partizaninfo: Ennél mocskosabb és megvetendőbb eljárást elképzelni sem tudnánk. Pitiáner, öncélú gyáva bűnbanda vagytok! Kovács Géza minden elérhetősége a rendelkezésünkre állt már március óta, azonban, mivel nem volt bizonyítva erőszakos cselekményben való aktív részvétele, valamint mások személyes adatainak közzétételében való bűnössége, így adatait nem volt okunk nyilvánosságra hozni. Ha úgy látjuk, hogy Kovács Géza túllő a célon, természetesen megfontoljuk a szankciókat, de ehhez nincs szükségünk kuruc.infóra, olyan személyes bosszúból a sajátjait is eláruló, pitiáner senkiháziakra, mint sunyi közösségetek. Kovács Géza természetesen nem tartozik kegyeltjeink közé, de a vele szemben való sunyi árulásotok szemünkben is gyomorforgató. Mi, „utolsó kampósorrú cion-kommunista ávósbérenc spion-cigányzsidók” sosem tennénk ilyet sajátjainkkal…

Jogos kérdés


Kedves Partizaninfo!
Kérdezzük már meg a sok hőstől:
Ha ezek a nemzeti radikális mittudomén kik ennyire kemények, miért nem mennek ki a „nyóckerbe” a Mercédeszekben pöffeszkedő 120 kilós "cigánybűnöző" bandákhoz, akiket naponta 2000-szer fölemlegetnek, miért az Andrássy úton kell törni-zúzni, rendőröket megdobálni?

Partizaninfo: A válasz egyszerű: mert gyáva senkik. Ugyanis könnyebb kocsikat borogatni, pórázon fogott rendőröket túlerőben megtámadni következmények nélkül, mint face to face, szembeállni azokkal, akikkel állítólag bajuk van, viselve annak kevésbé liberális következményeit... Megszoktuk…