A budai gimnazisták


Üdv!
Ha nem látnám a rengeteg munkát mögötte, azt hihetném, hogy egy rasta-frizurás, budai gimnazista a blog üzemeltetője. Egyetlen kérdésem csupán az: kik Önök?
Tisztelettel,Varga Dániel

Partizaninfo: Kedves Dániel! Ön nem sokat tévedett. A Partizaninfo üzemeltetői mind raszta-frizurás budai gimnazisták, akik mellesleg vagy zsidaj, vagy cigány kommunisták is, de mindenekelőtt hazaárulók, akik Gyurcsány Ferencet ábrázoló poszter alatt, Che Guevara pólóban simogatják egymást…
Több infó rólunk: itt.

Ő megérti, de mégsem


Nem olvastam végig az írásaitokat, amelyeknek részben megértem az indíttatását, csak belenéztem a tartalomba. Megakadtam annál a résznél, hogy Novák Elődöt nagy fekete autóval fenyegetitek, mondván, hogy ha diktatúra alatt élne, akkor nem lenne ilyen nagy szája. Ami természetesen így van. Pontosan ez a rész ütötte ki nálam a biztosítékot:
"Novák Elődnek üzenjük, hogy ha valóban "vérbírók" karmai közé került volna a kis vízisikló vállaival, egy valóban véres diktatúrában, akkor nem lenne lehetősége e magamutogató nevetséges próbálkozásokra, sem a nyíltan uszító, gyűlöletkeltő, kirekesztő megnyilvánulásaira, mert már réges-régen elvitte volna az a bizonyos fekete autó... Könnyű a szólásszabadság védelme alatt az "elnyomásról" kiabálni, Kisnovák!"
Csakhogy ezt azért vicces dolog tőletek olvasni, mert elsősorban rátok igaz, hogy bizonyos 20. század eleji évtizedekben nem ugráltatok volna annyira, mint ma, a zsidókat, cigányokat minden erővel támogató, magyarellenes rendszerben. (Ugyanis valami azt súgja, hogy ezekből a körökből, mármint a zsidók és barátaik közül kerültök ki, de javítsatok ki, ha tévedek.) Tehát én is jöhetnék olyanokkal, hogy: "Csak kussoljatok, mert Horthy vagy Szálasi alatt nem mertetek volna ennyire pattogni".
Ha még Horthy-korszak lenne, nem tépné le egyetlen zsidó vadállat sem a 13 éves kislány kokárdáját, nem lenne cigánybűnözés, nem lenne Gyurcsány és Izraelt sem lenne kötelező áldani, mint ma. A sort a végtelenségig folytathatnám, de nem akarlak benneteket untatni. Tehát ennek fényében úgy gondolom, hogy csak akkor korrekt Novák Elődöt kommunizmussal fenyegetni, ha ti is kipróbáltok egy laza kis nyilas uralmat. Ahogy Novák ma kiélvezi a szólásszabadság adta lehetőségeket, ti is legalább annyira (sokkal jobban) felszabadultnak érezhetitek magatokat. Nincs igazam?

Partizaninfo: Kedves ismeretlen Jólmegmondó! Értjük a példádat, de sajnos nem helyes. Bár a nyilas korszakban valóban nem nagyon lehetett ugrálni az antifasisztáknak, azonban utána, amikor a vészkorszak elmúlt, az antifasiszták nem hazudozták és hazudozzák azt, hogy még mindig nyilasterror van és Gestapo-s elnyomás. Emiatt nem megfelelő a hasonlatod. Emőke és a többi molotov-koktélt keverő, gyújtogató bűnöző ugyanis ezt teszi, vagyis azt hazudja és propagálja, hogy őt elnyomják, ellehetetlenítik, terrorizálják, miközben szabadon uszíthat, tüntetéseket és félkatonai alakulatokat szervezhet, ami nem igazán a terror-diktatúrák jellemzője…
Igazából nem az a sportszerűtlen bennetek, hogy szabadon és büntetlenül teszitek bűntetteiteket, vagyis azt amire felhecceltek titeket bizonyos körök, hanem az, hogy azt hazudjátok, hogy ti el vagytok nyomva és ezzel mártírként próbáljátok meg az eltakart pofájú, maszkos randalírozókat feltüntetni és közönséges bűnözőkként próbáljátok meg beállítani az európai viszonok között is nagyon-nagyon humánusan eljáró rendőröket.
Ami a „zsidó vadállat” kokárdaletépését illeti: Egy antifasiszta rendezvény megzavarására ment oda az 13 éves kislány -ahogy te fogalmazol-, aki egyébként Könny(elm)ű Alexandra, a tanulatlan félcigány család hungaristának nevelt sarja, aki apja hatására abban leli örömét, hogy mások békés rendezvényét megzavarja. Ti ennél sokkal, de sokkal durvább dolgokat tettetek és tesztek nap-mint nap. (Fotóriporterek megverése, gyújtogatások, autóborogatások, kirakatbetörés, telefonos zaklatások, stb stb…)
Ha visszaemlékezel az összes antifa demonstráció elleni agresszív fellépésetekre, például a Hősök téri „felmosós” antfasiszta ellendemonstráción történtekre , valamint az elmúlt másfél év nemzeti ünnepeire, láthatod, hogy a vadállatok inkább „odaát” vannak.
Gyurcsány kötelező imádatáról még nem hallottunk. Szégyen, hogy ilyen általános iskolába jársz, ahol kötelező valakit imádni… Hogyhogy a kurutty.info még nem írt erről???
Izrael áldására való kényszerítést sem érzi rajtatok kívül senki ebben az országban, kedves örökösen ellenséget kereső, bajkeverő, agresszív Műmagyarok.
Ja, még valami! Sem a zsidóságot, sem a cigányságot nem támogatja a Partizaninfo, sőt a cigánybűnözés létét is elismerjük. Akiket támogatunk, azok az emberek és szervezetek, akik megpróbálnak fellépni a hőzöngő, gyűlölködő, eltakart arccal pofázó és gyújtogató, gyáva fasiszta söpredék és azok uszítói ellen.

Bojkott


Üdvözlet Partizánok!
Ha figyelmesek lesztek, akkor észreveszitek, hogy a Kuruc.info-n és pl. a Magyar Hírlap valamint a Magyar Fórum nevű szélsőséges szennylapon cégek szoktak hirdetni a magasabb haszon reményében. Véleményem szerint, azon cégtulajdonosokról, akik ezen lapokban hirdetnek bizonyossággal elmondható, hogy legalább szimpatizálnak ügyükkel. Bojkottáljuk ezeket a cégeket! Ezen felül tudassuk velük, hogy nem vagyunk hajlandóak tőlük semmit venni, amíg szélsőjobboldali orgánumokat pénzelnek és támogatnak! Ajánlom továbbá mindenkinek, hogy ha valakiről kiderül, hogy Jobbik, Magyar Gárda stb. tag, akkor szakítson meg vele minden üzleti és baráti kapcsolatot. Hadd érezzék a társadalmi visszautasítást!
Utóirat: Ne becsüljétek le a gazdasági bojkott erejét, ezzel anyagi csapást mérhetünk a nácikat pénzelőkre, ez a praktika a történelem során sokszor bevált! http://tudatosvasarlo.hu/mi_ez
Ja és jótékonykodjatok:http://www.feherkeresztliga.hu
Üdvözlet:Antifa