Hiába is tagadják


Helló!
Jelen voltam a másus 9-én tartott Batthyány téri csőcseléktűntetésen, ahol a Gonda próbált átüvöltözni a túlpartra, ahol a 2. világháború európai végét ünnepelték.
Eddig nem nagyon figyeltem ezt az őrültet, de most szerencsétlenségemre direkt ott maradtam a közelben és végighallgattam, ahogy ez az ember igyekszik üvöltve hipnotizálni a köré gyűlt kb 30 rajongóját és próbálta túlharsogni a túloldali kihangosítókat.
A lényeg nem ezen van, hanem azon, hogy Gonda után felszólalt Tomcat is, aki pár perces fröcsögésében minden további nélkül tagadta a holokausztot. Érvként többek között azt a butaságot hozta fel, hogy 1944 telén a Duna be volt fagyva, így lehetetlen lett volna bárkit is a folyóba lőni…
Ezek után Polgár Tamás miért kéri ki magának, ha lefasisztázzák? Aki egy antifasiszta demonstráció ellentüntetésén felszólalva a nyilasokat mosdatva a holokauszt megtörténtét tagadja, az maga is nyilas, még ha ezt a zsidó származású barátnője mögé bújva le is tagadja.
Vajon milyen emberek azok, akik egy antifasiszta megemlékezést kívánnak megzavarni mocskolódásukkal? Mindezt a hazaszeretet nevében…
Ezek után ezeknek az emeberknek nincs joguk letagadni, hogy kicsodák is valójában.

Hirdetés

Várja a 18-28 éves fiatalokat 2008-ban is térítésmentesen

a MEASZ Demokrácia Akadémiája

Bővebben: www.demokraciaakademia.hu-n

Scifi a neten


edves Partizáninfó!
Az imént akadtam rá erre az elképesztő undormányra:

http://www.oktober23bizottsag.hu/Hun/index.php?option=com_frontpage&Itemid=1

Ezen a lapon a Morvai-féle csőcselék bűnpártoló, (bár ők jogvédőnek
nevezik, a joggal való pofátlan visszaélést) áldatlan fröcsögését
olvashatjuk.
A legérdekesebb az "Ön hogyan látta" rovat, ahol scifit hallucinálnak az
ártatlan, családostul gyújtogatni, rongálni, üvöltözni járó békés
tüntetők... egy olyan országban, ahol hőstett felgyújtani egy
középületet, ahol több száz ember dolgozik (Toroczkai - MTV - kifizette
a tízmilliós bírságot? - naná, hogy nem...).
Ide vezetett a demokrácia...

További jó munkát, üdvözlettel: V.V.

Jobb a bal

Sziasztok "Partizánok"!
Csak véletlenül, a "jobb a bal" oldalon találtam rátok.
Úgy látom, ma későn fekszem le, mert igen sok tanulságos hírt látok nálatok.
Hiányoltam ezt a hozzáállást, de úgy látom, csak én voltam béna, mert nem találtam.
Eddig jól csináljátok, ha tudok segíteni valamiben, szóljatok.

Üdv:
Sz. István
Partizaninfo: Szívesen vennénk, ha szolgálnál némi információval, fotóval, adattal, vagy csak írnál néhány publicisztikát. Természetesen mindemellett terjeszd a Partizaninfo elérhetőségét minél szélesebb körben (fórumokon, körlevelekben stb...), hogy másokhoz is eljusson üzenetünk!